Önállósulás

Az önállósítás folyamatának lényege, hogy egy személyt vagy csoportot úgy támogatunk, hogy végül képesek legyenek megállni a saját lábukon. A művészet és a kultúra területén az önállósítás folyamatának lehetőleg az a célja, hogy a személy vagy csoport saját erejéből tudjon folytatni egy kezdeményezést, művészeti vagy kulturális projektet. Ha ez a folyamat saját kezdeményezésre és teljesen vagy nagyrészt önerőből történik, akkor az önállósulás a megfelelő kifejezés.
Az önállósítás folyamatának hathatós támogatásához – attól függetlenül, hogy az külső kezdeményezés eredménye, vagy maguk az önállósítást végzők indítványozzák – komoly kezdeti elkötelezettségre van szükség. Nevezetesen arra a szándékra, hogy a benne részt vevők ne csak a művészeti és kulturális gyakorlat módszertanát adják tovább, illetve osszák meg, hanem a rendelkezésre álló erőforrásokhoz való hozzáférést, valamint az önálló cselekvéshez szükséges, gyakorlati és tapasztalati úton megszerzett szakértelmet is. Nem szabad attól tartani, hogy túl sok információt nyújtunk, vagy túl sok tudást adunk át, netalán végül egyenesen feleslegessé válunk. Ha ugyanis az emberek nemcsak elsajátítanak egy készséget, de felelősséget is képesek vállalni saját cselekedeteikért, akkor logikus, hogy végül már nincs szükségük az „oktatókra”.
Amikor 2022 februárjában megindult az Ukrajna teljes elfoglalására irányuló orosz invázió, a grazi < rotor > a bécsi tranzit.at-val, az innsbrucki Künstler*innenhaus Büchsenhausennel, valamint az osztrák Szövetségi Művészeti, Kulturális, Közszolgálati és Sportminisztériummal közösen elindította az Office Ukraine – Menedék ukrán művészeknek elnevezésű projektet. Ettől a pillanattól kezdve számos, különféle művészeti ágban tevékenykedő művész és kulturális dolgozó lelt biztonságos menedékre Ausztriában. A grazi Office Ukraine csapata elsősorban Graz környékén és Stájerországban nyújtott támogatást a menekülteknek; segítettek nekik szállást találni, adminisztratív ügyeket intézni, és boldogulni a mindennapi életben. A hosszabb távú cél az volt, és továbbra is az, hogy az immáron a városban és a tartományban élő új művészeket összekapcsolják a helyi művészeti és kulturális szcénával, és megkönnyítsék számukra a hozzáférést az állami szervek és független szervezetek által kínált valamennyi szolgáltatáshoz és programhoz.
A < rotor > és további különféle intézmények egymást váltva nagyjából kéthetente úgynevezett nyílt napokat szerveztek a művészet és kultúra, a szociális ügyek, az egészségügy, a munkaügy stb. témaköreiben. Ezeken az eseményeken az adott területek szakértői beszámoltak tevékenységükről, és ismertették az osztrák szervezetek és intézmények munkamódszereit. A nyílt napok résztvevői megismerkedhettek többek között az intézményrendszer működésével, a finanszírozási lehetőségek struktúrájával, valamint a saját intézmény alapításának vagy az önálló művészeti tevékenység megkezdésének folyamataival Ausztriában. A foglalkozások többsége arra irányult, hogy a grazi és stájerországi művészeti szcéna új tagjai számára megkönnyítsék a mindennapi élet megkezdését művészként és kulturális dolgozóként.
E sorok írásakor már három éve tart a totális háború Ukrajnában, és ugyanennyi ideje létezik az Office Ukraine. A háborúnak még nincs vége, de a grazi Office Ukraine számára új távlatok látszanak nyílni. Néhány hónapja a grazi ukrán művészeti közösség elkezdte létrehozni saját művészeti alkotó- és bemutatóterét ZIEGEL néven. A grazi Office Ukraine pedig szerencsésnek mondhatja magát, hogy a kezdetektől fogva kísért és logisztikailag támogatott egy olyan projektet, amely az ukrán kollégák önszerveződésének alapjain jött létre az osztrák művészeti és kulturális életben. És talán a ZIEGEL projekt olyan irányba fog fejlődni, amely felvirágoztatja a grazi Office Ukraine tevékenységét is. Majd a jövő megmondja, hogy megvalósult-e ez a vízió.