Közösségek elérése

A kommunikáció és együttműködés tereinek létrehozása nem pusztán arra szolgál, hogy platformot biztosítsunk; arra is szolgál, hogy mindenki úgy érezze, meghallgatják, értékelik, és valami jelentőségteljes dolog részese. A cél, hogy szándékkal lépjünk interakcióba az emberekkel, és hogy ezek az interakciók autentikusak legyenek, és ne pusztán a feladatok elvégzéséről szóljanak.

Ahelyett, hogy kizárólag hivatalos meghívásokra vagy nyilvános pályázatokra hagyatkoznánk, a személyes érintkezést helyezzük előtérbe, amikor Pristinában vagy máshol eseményeket szervezünk. Ez a hozzáállás biztosítja, hogy azok hangját is meghallgassuk és figyelembe vegyük munkánk során, akiket gyakran figyelmen kívül hagynak. Azzal, hogy a saját közegükben találkozunk az emberekkel – akár az otthonukban, akár az általuk látogatott helyeken, például közösségi házakban vagy helyi összejöveteleken –, a digitális eszközökön túlmutató, mélyebb kapcsolatokat építünk ki, és valóban megértjük a közösség igényeit. Ez teszi lehetővé számunkra, hogy befogadóbb és nagyobb hatású eseményeket hozzunk létre.

Ez a személyes érintkezés határozza meg az olyan kulcsfontosságú helyekkel folytatott munkánkat, mint a Galeria 17 és a Rezidenca 17. A Galeria 17 a kezdetektől fogva a helyi közösség bevonása mellett kötelezte el magát. Olyannyira, hogy az első meghívottak éppen a galériával szomszédos pristinai városrész lakói voltak, akik mindenki más előtt részesülhettek az első kiállításunk nyújtotta élményben. Azóta minden kiállításhoz oktatási és tájékoztatási terv is kapcsolódik. Ez magában foglalja az iskolák, egyetemek, és a hasonló témákkal foglalkozó különböző nonprofit szervezetek és egyesületek megkeresését és meghívását a galériába. A kiállítások témájától függően tanárokat, előadókat és diákokat is meghívunk, hogy órákat, beszélgetéseket, közös elmélkedéseket tartsanak a galériában. Ezen túl minden kiállítást 360-fokos formátumban dokumentálunk és archiválunk, így azok a csoportok, akik különböző okok miatt nem tudnak fizikailag ellátogatni, VR-technológia segítségével élhetik át a kiállítást.

Az egyik legnagyobb hatású ilyen esemény az volt, amikor egy VR-kiállítást mutattunk be egy diákcsoportnak, akik még soha nem tapasztalták meg ilyen immerzív módon a művészetet. E diákok közül sokan koszovói iskolákból érkeztek, ahol korlátozott volt az új technológiákhoz való hozzáférés, és ehhez hasonló tapasztalatokra csak ritkán nyílt lehetőség, elsősorban az infrastruktúra hiánya és az iskolákban uralkodó nehéz körülmények miatt. Izgatottságuk ragályos volt. Az egyik diák meg is jegyezte: „Tisztára olyan érzés, mintha ott járkálnék a térben!” Ez a tapasztalat megmutatta, mekkora erő rejlik az új technológiákban, hogy a művészetet hozzáférhetővé tegyék, különösen azok számára, akiknek a lakóhelyük vagy anyagi korlátaik miatt nincs lehetőségük hagyományos galériák látogatására.

A Rezidenca 17 hasonló filozófiát követ. A kezdetektől fogva különféle csoportokat vontunk be ennek az elhanyagolt középületnek – Hivzi Szulejmáni ma a Rezidenca 17-nek otthont adó egykori házának – a felújításába, civil szervezetekkel, valamint különböző pristinai állami és magánegyetemek művészeti, formatervező és építész hallgatóival együttműködésben. A rendszeres, folyamatos közösségi találkozók kulcsfontosságúak voltak a rezidencia programjainak és szolgáltatásainak a helyi igényeknek megfelelő kialakításában. A kültéri részek kialakításába a környéken lakókat is bevontuk. A látogatottság növelésének és a részvétel sokszínűségének biztosítása érdekében személyesen hívjuk meg az embereket, magyarázzuk el nekik a küldetésünket és ösztönözzük őket, hogy csatlakozzanak. Ennek a közvetlenségnek köszönhetően a részvétel nemcsak spontánabb lett, de jóval sokszínűbb is.

Arra is törekszünk, hogy a közvetlen szomszédságon kívülre is eljussunk. Egyik legfontosabb, folyamatban lévő projektünk, a Metamorfózis témája az elhagyatott épületekhez kapcsolódó történelem és kollektív emlékezet feltárása. Pristina kontextusában sok ilyen épület kötődik a város gyors urbanizációjához és a Koszovót az elmúlt évtizedekben alakító társadalmi-politikai forrongásokhoz. Az 1990-es évek végi háborút és az azt követő politikai átalakulást követően Pristina – sok más háborús konfliktust átvészelt városhoz hasonlóan – a városfejlesztés, az elhanyagolás és az elvándorlás egyvelegét élte át. Az elhagyatott épületek jól tükrözik ezeket a közösségeket bomlasztó és elmozdító történelmi változásokat. Ezzel a projekttel felhívjuk a figyelmet az épületek mögött húzódó történetekre, és felkérjük a közösség tagjait, hogy osszák meg gondolataikat. A kezdeményezést kiadványok és kiállítások kísérik, amelyek dokumentálják a helyi közösségek hozzájárulását kollektív emlékezetük megőrzéséhez és értelmezéséhez. A Metamorfózis és más helyspecifikus beavatkozások keretében szó szerint bekopogtatunk az emberek ajtaján, és felkérjük őket, hogy vegyenek részt a kollektív emlékezet kutatásában. Azáltal, hogy bevonjuk őket ebbe a kutatásba, nemcsak művészetet hozunk létre, de biztosítjuk is, hogy tapasztalataik és történeteik a narratíva részévé váljanak. A lényeg, hogy bevonjuk az embereket a párbeszédbe, és éreztessük velük, hogy részesei annak, amit létrehozunk.

A személyes kapcsolatfelvétel és együttműködés révén olyan közeget teremtünk, ahol a kommunikáció együttműködéshez, az együttműködés pedig átalakuláshoz vezet. Így hidaljuk át a szakadékokat – emberek, eszmék és lehetőségek között –, és így gyakorlunk tartós és jelentőségteljes hatást.