Prefiguráció

A prefiguráció egy olyan társadalmi gyakorlat, amelyben nem csupán a fennálló intézményrendszert kívánják megváltoztatni különböző politikai és társadalmi mozgalmak, civil szervezetek, hanem a jövő elképzelt világát már a jelenben élik meg. Nem távoli utópiát rajzolnak fel, hanem a mindennapok szövetébe szövik azokat az elveket és struktúrákat, amelyek szerint élni szeretnének. A vágyott világ nem egy elérendő cél, hanem egy most formálódó valóság.

Képzeljünk el egy kertet, amit a jövő számára építünk. Amelyben környezetváltozásra alkalmazkodó, a szélsőséges időjárási viszonyokat tűrő növények élnek és túlélnek. Egy kert létrehozásához a természetből el kell kerítenünk egy darabot, hogy aztán a saját elképzeléseink szerint átformálhassuk azt. Az elkerítéssel nemcsak egy fizikai, hanem egy szimbolikus határvonalat is állítunk a természet és az ember által formált környezete között. Egy saját világot építünk a kerítésen belül, ami ezernyi láthatatlan szállal kötődik a kinti világhoz: a talajban élő mikroorganizmusok és a növények gyökerei közötti kommunikáció emlékeztet bennünket arra, hogy a kert és a természet, a kinti és a benti világ közötti kapcsolat a lezárással nem szűnik meg. A kert (olyan, mint) egy játszótér: egy elképzelt világ és a valóság találkozik bennük. Mindkettő egyfajta világmodell, amelynek játékszabályait aszerint alakíthatjuk, amit gondolunk a világról és magunkról a világban, vagy ahogy elképzeljük ezt a világot. Egy fantáziatér, ahol minden olyan, mintha valós lenne, de mégis kicsit más.

Tekinthetünk-e egy prefiguratív szervezeti működés modelljeként a kertre, amely érzékenyen reagál a körülötte lévő társadalmi és környezeti változásokra, ahol az élővilág a belső törvényeire hagyatkozva valósítja meg a reziliencia, az együttműködés, és a szolidaritás gyakorlatait?

A 2014-es alapításától kezdve az OFF-Biennále Budapest független szervezetként fontosnak tartja az olyan témákat, mint a szabadság, a játék, a közösségteremtés, a demokrácia, a szolidaritás és a kreatív alkotás függetlenségének biztosítása. A prefigurációt egy működési stratégiaként alkalmazva, olyan modell kialakításán dolgozik, ahol a fennálló társadalmi normákat, berögzült, kompromisszumra hajló mechanizmusokat megkérdőjelezi, és a bizonytalan intézményi környezet ellenére, a jelenből építkezve tervez a jövőnek.

Arra keres gyakorlatokat, hogy hogyan lehetne mindezt másképp elképzelni.

A kasseli documentán 2022-ben felépült OFF-játszótér (MILENNEHÁK ÉS MIÉRTNEK: OFF-Játszótér) miközben egy közös kaland feltételeit teremtette meg, egy komoly kísérlet is volt: a prefiguratív politika kísérlete azzal a meggyőződéssel, hogy a kerítésen belül a művészek által javasolt terek, gyakorlatok és gondolatok játszótere —az interakciók egymásba fonódó hálója— nem a valóság meghaladásával, hanem valójában a valóság megteremtésének szándékával, egy álom élményévé alakításával hozható létre.

Azáltal, hogy megteremtünk egy „elképzelt” teret, és tesszük benne a dolgunkat, másoknak is lehetőséget kínálunk arra, hogy vagy elfoglalják nálunk a helyüket, vagy új szigeteket, önálló tereket hozzanak létre. Abban bízhatunk, hogy ezek a szigetek egyszer összekapcsolódnak majd. A játékszabályok egy közös alapot teremtenek, és azt reméljük, hogy a hasonlóan gondolkodók velünk tartanak. Az OFF különböző kurátori és művészeti projekteken és víziókon, társadalmi együttműködéseken keresztül „játszik” intézményesdit. Úgy viselkedünk, mintha egy nagyszabású, nemzetközi művészeti intézmény lennénk, stabil financiális és humánerőforrás-háttérrel, támogató környezettel. „Performálunk” és „prefigurálunk” egy olyan független intézményt, aminek a legerősebb tőkéje ebben a közös vízióban van. A prefiguratív politikát, ahogyan a játszótér és a kert esetében is, a „képzelet és megvalósítás” közötti szakadék áthidalására alkalmazzuk, amelynek az a lényege, hogy egy elképzelt jövőbeli változást már itt és most kicsiben, modellszerűen próbáljuk felépíteni. Ez a folyton aktív, képzeleti-készenléti üzemmód, azonban olykor szükségszerűen elfárad, és ilyenkor a motor lelassul. A víziók kontúrjai elhalványulnak, a fantáziavilág kimerül. Az elemek újratöltéséhez nélkülözhetetlen, hogy az egyes elképzelések, a kis szigetek, ne csak valami felé, hanem össze is tartsanak. Hogy a kert virágba borulását ne csak egy szűk kör, hanem többen is észrevegyék és érzékeljék is a hatását. Hogy a kinti világból kíváncsian (vagy gyanakvóan) kukucskáló emberek belépjenek ebbe a világba. Ehhez pedig minimum az szükséges, hogy minél többen képzeljünk el egy kertet és tekintsünk rá úgy, mint egy a mindennapok világára szabott stratégiai terepasztalra, amely, még ha kis lépésekben haladva is, de kézzelfogható alternatívákat állíthat fel a jelenlegi rendszerrel szemben.