Érzelmi munka

A kortárs művészeti világban húzódik egyfajta feszültség művészeti alkotás és gondoskodás között. A tranzit.cz feminista intézmény, amely elkötelezett a gondoskodási feladatköröket ellátó személyek támogatása iránt. Célunk, hogy olyan környezetet teremtsünk, amelyben a művészeti alkotás a szülői munka megterhelő valósága ellenére is lehetséges marad. Az alábbi bekezdések azt az összetett dinamikát vizsgálják, amely olyankor bontakozik ki, amikor a művészi ambíciók összeütközésbe kerülnek a családi élet gyakorlati szempontjaival, rávilágítva az ilyen törekvésekkel gyakran együtt járó érzelmi terhekre. Ez a művészeket és az intézményeket egyaránt megviselheti, ezért sürgősen strukturális megoldásokra van szükség.

Képzeljük el, hogy intézményként egy olyan művésszel működünk együtt, akinek van egy kétéves gyereke és egy kisbabája. Egyhónapos rezidenciára jön, mivel azonban a kétéves gyereke otthon marad a partnerével, a rezidenciát rövidebb időszakokra osztja. A rezidenciája találkozók sorozatából áll, amelyekhez szüksége van egy produkciós asszisztensre, aki segít neki leszervezni a találkozókat. Szüksége van emellett gyerekfelügyeletre is a kisbaba számára. A művész általában hétvégére jön, de sokszor az utolsó pillanatban lemondja az utazást. Ez gondot jelent a produkciós asszisztens számára, aki nem elég rátermett vagy rugalmas ahhoz, hogy ilyen gyorsan megváltoztassa a terveket. Gyorsan keresünk valaki mást, de ettől a kurátor és a művész is feszült lesz, mert ezt az új asszisztenst el kell igazítani, ami plusz munkát jelent. Az új produkciós asszisztens frusztrált, mert folyamatosan foglalja, majd mondja le az újabb és újabb vonatjegyeket és szálláshelyeket. Az egész projekt sokkal megterhelőbb, mint amilyennek kezdetben tűnt. A művész gyerekei állandóan betegek, majd ő maga is lebetegszik. Lekési a határidőket, feszült és ideges. A projekt előrehaladtával minden többletmunkát a produkciós asszisztensre bíz – ami túlmegy a megállapodáson –, mert neki magának nincs több kapacitása, ugyanakkor nagyon fontos neki a projekt, és azt akarja, hogy a lehető legjobban sikerüljön. Egy nap Prágába érkezik a kisbabájával, aki meg van fázva. A művész aggódik, hogy ez nem csak egy közönséges megfázás. El akar menni az ügyeletre, de természetesen szüksége van valakire, egy tolmácsra, aki elkíséri. Péntek délután van, és az intézmény munkatársainak más tervei vannak estére. Már így is úgy érzik, hogy jócskán erejükön felül támogatják a művészt, és a művész sem fejez ki túl sok elismerést – elvégre hónapok óta nem aludt. Nekem is más terveim vannak, de a kollégáimmal ellentétben én is anya vagyok. Tudom, mit jelent, ha az embernek beteg a gyereke egy idegen országban. Elmegyek vele. Órákat töltünk az ügyeleten, beteg és síró gyerekek között. A kedves doktornő azt mondja, hogy ez csak egy közönséges megfázás. Késő este van, mindketten teljesen kimerültek vagyunk, úgyhogy hazaviszem. Tudom, hogy barátság szövődött közöttünk, és ő nagyon hálás. A párom és a gyerekeim nem ilyen lelkesek.

A művész sikeres és ambiciózus. Nem ez az egyetlen projekt, amin dolgozik. Két kisgyereke van, mindketten háromévesnél fiatalabbak, de úgy akar dolgozni, mint régen, annyit, mint régen. És miért is ne tenné? Joga van hozzá.

Kimerített ez az együttműködés, ahogy mindenki mást is. A művész természetesen teljesen elgyötört. Arra gondolok, hogy a csecsemőgondozás és a gyereknevelés többletmunkát generál, amit mindenki megpróbál áthárítani valaki másra. Senkinek sincs rá se ideje, se energiája. Mi egy feminista intézmény vagyunk, szeretnénk együttműködni a kisgyermekes szülőkkel. Gyermekfelügyeletet szervezünk, nagyobb lakásokat bérelünk a rezidenseknek, extra vonatjegyeket veszünk. Még ha a támogatásoknál nincs is erre külön kategória, mi kreatívak vagyunk – mindig találunk rá módot. De amikor beteg gyerekekről és ambiciózus, nagy ráfordítást igénylő projektekről van szó, még mi is kudarcot vallunk.

A gondoskodás feminista elméletei szerint a gondoskodás terhének igazságosan kellene eloszlania a társadalom tagjai között. Azonban nem ez a helyzet, így a gondozás egyetlen vagy néhány emberre hárul, akiknek vagy vannak saját erőforrásaik, vagy nincsenek – és ha nincsenek, akkor pechjük van. Vagy nem tudnak művészeti tevékenységet folytatni, vagy pórul járnak és testi-lelki szenvedésnek vannak kitéve.

A művészeknek és intézményeknek a szülőiség kihívásaival kapcsolatos tapasztalatai rávilágítanak a művészeti világ támogató rendszereinek alapvető hiányosságaira. A tranzit.cz igyekszik olyan környezetet kialakítani, amely összeegyeztethetővé teszi a művészetet a gondoskodással. Ezzel együtt annak a valósága, amikor a gyermekgondozás igényeinek megfelelve kell művészeti projekteket levezényelni, feltárja a jelenlegi intézményi keretek korlátait. Amíg nem lépnek életbe rendszerszintű változások ezeknek az egyenlőtlenségeknek a kezelésére, addig a művészek és az intézmények továbbra is kénytelenek akár a kiégést kockáztatva a láthatatlan munka terheivel küzdeni, éppen annak a kreativitásnak a kárára, amelyet táplálni igyekeznek.