Megértve lenni

A kortárs művészet – vagyis a világ aktuális kulturális, társadalmi és politikai légkörét tükröző, a médiumok széles skáláját felölelő művészet –, akárcsak az emberi tevékenység egyéb szakterületei, saját nyelvvel, szakzsargonnal rendelkezik. Sok más tudományághoz hasonlóan a szaknyelv a művészetben is hozzájárul, hogy az érintettek időt takarítsanak meg; nem kell mindent elmagyarázni, és aki szakemberré akar válni, annak először el kell sajátítania ezt a nyelvet. A tudományos, illetve szaknyelvnek azonban megvan a maga árnyoldala. Néha kimerül önmaga legitimálásában – ahelyett, hogy eszköz lenne, öncélúvá válik. A kortárs művészettel az a gond, hogy nagyon gyakran akkor is szaknyelven szólal meg, amikor elvileg nem szakértőkhöz szól, ami elitista érzetet kelt, és elidegenítő hatású. Az olyan közintézményekben, mint a múzeumok, egész részlegek foglalkoznak a kortárs művészet szaknyelvének „lefordításával” (pl. művészetközvetítő, közönségfejlesztő és múzeumpedagógiai osztályok). A helyzet tünete, hogy az intézményi hierarchiában ezek az osztályok gyakran egy olyan művészeti és kurátori programnak vannak alárendelve, amelybe a legtöbbször semmilyen beleszólásuk nincsen.

A 2024-es Matter of Art Biennále alkalmával a tranzit.cz részéről megállapodtunk a kurátorokkal egy alapszabályban: a biennále teljes kommunikációja közérthető nyelven, nem pedig szakzsargonban zajlik majd. A biennále helyszíne a Prágai Nemzeti Galéria volt, egy nagy állami közintézmény a városközpontban, amelyet nyáron nemcsak helyiek, hanem kultúrakedvelő turisták is látogatnak. A turistáktól nemcsak az nem várható el, hogy szakavatott műértők legyenek, de gyakran a cseh- vagy angoltudásuk sem megfelelő. Ezért a kiállított művekhez írt kurátori szövegek angol változatai egyszerű nyelvezetre lettek átszerkesztve. Ezeket aztán legvégül egy angol nyelvoktatásban és fordításban is tapasztalt művészeti szakember hagyta jóvá. A szövegeknek középfokú angol nyelvtudással rendelkezők számára is érthetőnek kellett lenniük, és nem tartalmazhattak szótárazást igénylő szakszavakat. Az így átszerkesztett szövegek ellenállásba ütköztek a kurátorok és a művészek részéről. Az egyik kurátor és néhány művész úgy érezte, hogy a szövegek leegyszerűsítik, és ellaposítják a műalkotások által kifejezett gondolatokat, annak ellenére, hogy mi úgy éreztük, nem változtattunk a szövegek jelentéstartalmán. Így hát a következő hónapot a kurátorokkal együtt azzal töltöttük, hogy a szövegekről egyezkedtünk. Végül a műalkotások kísérő szövegei kompromisszumos formát öltöttek, nem voltak sem teljes mértékben könnyen érthető, sem teljes mértékben szakszövegek. Végső soron tökéletesen tükrözték azokat a feszültségeket, amelyekkel mindvégig küzdöttünk.

A megbeszélések során világossá vált, hogy egyesek számára „megértetni magunkat” egyet jelent azzal, hogy empatikusabban kell a szöveg olvasójára vagy befogadójára gondolni. Mások számára fontosabb volt, hogy a szövegek pontosan, a megfelelő szakszavakkal fejezzék ki gondolataikat. Ilyen volt Sráč Sam (Fucker Sam) nevű női művész is, akivel mi tranzitosok együttműködünk. Sam alapból bízik a művészetében és az emberekben, és nem akar feltételezésekbe bocsátkozni arról, hogy az emberek mit értenek vagy nem értenek meg a művészetéből, illetve nem tesz tudatos kísérleteket arra, hogy megértesse magát. I Promise (Megígérem) című munkájában azonban arra kéri a befogadót, hogy írjon alá egy dokumentumot, amelyben a műve egy darabjáért cserébe kinyilvánítja a művészetbe vetett bizalmát. Magunk megértetésének vágya, illetve szándéka a legkülönfélébb módokon megnyilvánulhat, akár úgy is, hogy határozottan nem vagyunk hajlandóak engedményeket tenni annak érdekében, hogy mások megértsenek bennünket.

A nyelv a társadalom szövetébe ágyazódik; az általunk használt nyelv tükrözi szociokulturális és osztályhelyzetünket. A művészeti közeg nyelve tükrözi szereplőinek szociokulturális státuszát. Amikor a Laundry Collective-vel, egy olyan művészkollektívával beszélgettünk az egyik könyvünkről, amelynek tagjai megtapasztalták a hajléktalanságot és az utcai életet, és valamelyikünk szájából elhangzott a „szexmunkás” kifejezés, nevetőgörcsöt kaptak. Visszakérdeztek: Úgy értitek, „kurvák”? Egyszer egy roma aktivistát, egy munkásosztálybeli kisvárosi férfit hívtunk meg egy fővárosi adománygyűjtő rendezvényre, amely az általa képviselt alulról jövő kezdeményezést volt hivatott támogatni. Főleg fiatal baloldaliak érkeztek a rendezvényre, és ledöbbentek az általa használt nyelvezettől. Néhányuk számára úgy érződött, mintha a roma aktivista a rasszista politikusok nyelvét használná. 

Aktivista, tudományos vagy művészeti körökben az emberek gyakran nagyon óvatosan bánnak azzal a nyelvezettel, amelyet az általuk megszólított emberek érzéseivel és önrendelkezési jogával kapcsolatban használnak. Óvakodnak attól, hogy szavaikkal kárt okozzanak. Az a pozíció, amelyből beszélek, minden bizonnyal szerepet játszik a nyelvhasználatomban. Természetesen más, ha a saját valóságom leírására használok egy potenciálisan sértő szót, mint egy olyan valóság leírására, amely nem a saját tapasztalatom. A kommunikáció azonban dinamikus folyamat. A félre- illetve megértés mindenekelőtt azon a helyzeten és azokon a körülményeken múlik, amelyben találjuk magunkat. Bizonyos helyzetekben hajlamosak vagyunk arra, hogy nem akarunk megérteni másokat – például a közösségi médiában vagy általában olyan körülmények között, amelyeket velünk szemben ellenségesnek ítélünk. Más helyzetekben – például egy személyes találkozón vagy egy egymás megértésére irányuló kontextusban – ez sokkal inkább lehetséges. Tanulhatunk-e mindebből az általunk szervezett események vagy programok kapcsán?

Kellene egy hely a művészeti világban a „kurvák” és a „szexmunkások” számára, egy hely, ahol az emberek osztály- és egyéb határokat átlépve kommunikálhatnak. Más szóval teret kellene adni a művészetben a hasonló vitáknak és feszültségeknek. A nyelv sokszínű kell, hogy legyen. A legrosszabb, ha csak egy nyelv van – a szaknyelv, amely bennfentesekre és kívülállókra oszt minket. Teljesen rendben van, ha nem értünk meg valamit és az is, ha nem értenek meg minket, ahogy az is, ha hibázunk vagy összezavarodunk, amíg ez a félreértés eszköz, átjáró, nem pedig zsákutca. Teljesen rendben van, ha nem értjük meg egymást, de legyen ez a kiindulópontunk az új szavak és egy új nyelv felé, amely hidat képez a különbségeinken át egymáshoz.