Szövetségek

Legyen szó művészről, kulturális dolgozóról vagy akár művészeti intézményről, mindegyikre egyaránt érvényes, hogy egyedül mennek nem sokra. Különösen akkor nem, ha részvételi, társadalmilag elkötelezett projektekben tevékenykednek. Céljaink megvalósítása érdekében tanácsos újabb és újabb szövetségeket kötni. Ezek formát ölthetnek hasonlóan gondolkodó emberekkel, de akár tudatosan egymást kiegészítő pozíciókkal való összefogásban is. A szövetségek különböző időtartamra jönnek létre; egyesek csak addig tartanak, amíg ki nem fut a projekt, míg mások hosszabb idő alatt formálódnak, esetleg nyílt végűek. Akárhogy is, a szövetségek mindenképpen figyelmet igényelnek, és ápolni kell őket.

Ha mi kezdeményezzük a szövetséget, akkor jó eséllyel teljes mértékben közösek a céljaink a felkért partnerrel. Ha azonban minket kérnek fel, hogy vegyünk részt egy szövetségben, sokkal több kérdés merül fel, és tisztáznunk kell, hogy a célok összeegyeztethetőek-e a mi szemléletünkkel és értékrendünkkel. Más kérdés, hogy mennyi időt és energiát vagyunk hajlandóak, illetve képesek a szövetségre áldozni.

Mivel ez egy olyan téma, amellyel kapcsolatban több szövetséges nézőpontját szerettük volna megismerni, úgy döntöttünk, hogy ezt a fogalmat több hang megszólaltatásával járjuk körül. Alább egy Ajete Kezqeli (17. Foundation), Anton Lederer (< rotor >) és Tereza Stejskalová (tranzit.cz) között zajlott hosszabb beszélgetés részlete olvasható a szövetségek témaköréről.

Ajete: Ami a szövetségeket illeti, mi kiegyensúlyozottan közelítjük meg őket, hogy se ne merüljünk el bennük túlságosan, se ne maradjunk teljesen kívülállók. Arra törekszünk, hogy eléggé bevonódjunk ahhoz, hogy egy hullámhosszon legyünk, de megtartjuk a szükséges távolságot is, hogy megőrizzük a tisztánlátásunkat és a rálátásunkat. Szövetségeinket hosszú távú, stabil keretnek tekintjük, amely kölcsönös támogatást tesz lehetővé. Miközben mindig készen állunk, hogy sürgős esetekben reagáljunk, elkötelezettek maradunk a tágabb, stratégiai szemlélet megőrzése mellett is. Alapítványként proaktív csoportokkal igyekszünk együttműködni – olyanokkal, amelyek céltudatosan cselekednek, és inkább elébe mennek az igényeknek, mintsem egyszerűen csak reagálnak rájuk. Tekintettel feladataink összetettségére, igyekszünk odafigyelni a kiégés kockázatára is, mivel ez hatással lehet arra, hogy képesek vagyunk-e az érdemi hozzájárulásra és a kitartó munkára.

Anton: Eddig összetettebb, sokszereplős és hosszú távú szövetségekről volt szó. Ez más, mint a közös projektünk, az Art Space Unlimited, amely bizonyos időkorlátok közé van szorítva. Lezajlik a program, aztán vége. De ezekről a szóban forgó szövetségekről az elején sosem tudhatjuk, hogy valójában meddig tartanak majd. Úgy gondolom, hogy például a szélsőjobboldallal szembeni szövetségre még nagyon sokáig szükség lehet. Ilyenkor meg kell fontolni a személyes befektetést, hogy mennyivel tudsz a dologhoz hozzájárulni – ha nem elég csak egy hónapig kell benne lenni, hanem talán évekig is.

Tereza: Él bennem egy kép arról a jelenségről, amiről mindketten beszéltek; a távol lévő apa metaforájaként írnám le. A távol lévő apa nincs ott, majd egyszer csak felbukkan, hozza a sok ajándékot, teljesít minden kívánságot, nagyon szórakoztató, de aztán hamar elfárad, és nagyon hosszú időre, talán örökre eltűnik. Közben az anya folyamatosan jelen van, és ő nem annyira szórakoztató; elég szigorú, és világos határokat szab annak, hogy mit tud megtenni érted, de mindig ott van.

Anton: Én vagyok az anya?

Tereza: Igen, mert bár most még talán csak kismértékű a hozzájárulásod, de megbízhatóan jelen vagy – az emberek tudják, hogy hosszú távon számíthatnak rád.

Ajete: A szövetségeket dinamikus partnerkapcsolatnak tekintem. Mindegyik fél hozza a saját egyedi nézőpontját és prioritásait, de van egy közös alap, amely a hosszú távú együttműködés érdekében folyamatosan összehoz minket. Az ideiglenes partnerkapcsolatok, bár értékesek, egy lépést jelenthetnek az erősebb, tartósabb szövetségek kialakítása felé. A valódi szövetségek túlmutatnak egyetlen célon vagy azonnali reakción, és a hosszú távon fenntartható együttműködésre összpontosítanak.

Anton: Egy barátom, Isa Rosenberger bécsi művész „ideiglenes szövetségekről” beszél. Ezt a stratégiát nőkkel közösen megvalósított projektjei során fejlesztette ki. Azt mondja, hogy miután a projekt lezajlott, néhányukkal lehet, hogy barátságot köt majd, és talán újra csinálnak valamit együtt. Az ilyen ideiglenes szövetségek néhány hónapig, esetleg egy évig tartanak, aztán eredményt hoznak. De dolog folytatódhat is, és egy ideiglenes szövetség hosszú távú szövetséggé is válhat. Egyszer felkértünk egy feminista központot innen a városból egy művészeti projektre. Akkor még nem beszélhettünk szövetségről, de most már hosszú évek óta nagyon közel állunk ehhez az intézményhez, így végül valamiféle szövetséggé alakult a köztünk lévő kapcsolat. Más esetekben születik egy együttműködésre való felkérés, amelynek utána különböző okokból nem lesz folytatása.

Tereza: Mennyire kell szigorúnak lennünk a szövetségeinkben? Mindig ragaszkodjunk az alapértékeinkhez, vagy legyünk rugalmasabbak? Látsz különbséget a művészeti közegből és a más területekről érkező emberekkel való szövetségek között?

Anton: A kulturális területekről érkező kollégákkal, különösen azokkal, akikkel egy városban dolgozunk, önkéntelenül is egyfajta feszültség alakulhat ki. Ugyanazon a területen tevékenykedünk, ugyanazokhoz a forrásokhoz és pénzeszközökhöz jutunk hozzá, a közönség egyazon szeletén osztozunk. Nagyon igyekszem figyelmen kívül hagyni ezt a légkört, de néha mégis jelen van. Amikor fiatal kulturális dolgozó voltam, erősebben éreztem ezt; régebben elég nagy volt a feszültség, de az utóbbi időben sokkal jobb lett a helyzet. A fiatalabb generációk szolidárisabbak, és jobban hisznek a szövetségekben. A más területeken – például az oktatási, az ifjúsági, kulturális vagy a migráció területeken – aktív szervezetekkel szövetségben való együttműködés számos előnnyel jár. Nagyobb a kíváncsiság egymás iránt, és ott van az az érzés, hogy többet tanulunk egymástól.

Tereza: Hát igen, azt a területet, amelyben tevékenykedsz, jól ismered, de lehet, hogy más területekről nem tudsz annyit. Lehet, hogy a kulturális szférában természetesnek veszel, vagy feltételezel bizonyos dolgokat. Más területekkel kapcsolatban pedig vár rád egy tanulási folyamat. Megismered, hogy máshol mi a helyzet; figyelsz, tanulsz, és egyre kevesebb feltételezésed lesz.

Ajete: Ami igazán számít, azok a szövetség mögött húzódó közös célok és az elkötelezettség. Ha a cél mindkét fél számára kiemelten fontos, akkor maga a terület, ahonnan érkezünk – legyen az művészet vagy egyéb – másodlagossá válik. Az együttműködés mozgatórugója a közös cselekvésvágy.